Úgy gondolom, hogy képben legyen mindenki mi ez a karkötő és miért szerepel minden egyes utam során, szolgálok némi magyarázattal. Nem megyek bele a részletekbe.

De 2021 évében hatalmas törés volt az életembe. Még a legjobb barátnőim sem tudják mekkora. Közel álltam hozzá, hogy lelkileg végképp megszűnjek, befásuljak, feladjak mindent. A bloggerkedést, és az írást főleg, amit már egyszer feladtam. Nem voltam az, akit itt megismertettek. Abban az évben nyáron egy nagy viharnál, csak annyit kértem segítsen valaki. Akárki.

Majd elkezdtem róla álmodni. Szinte majdnem mindennap, és teltek a hónapok, és álmaimba összerakott. Aztán régebbi naplóból kiderült, hogy volt már korábban is egy mélyebb álmom vele, de akkor még, nem tudtam mit kezdjek vele. Azt hiszem sem én, se a helyzet, se a lehetőség nem érett meg rá, hogy teret kapjon.

A gyerekeim mellett, ő lett a napom. Akiért minden egyes nap érdemes volt még pluszban felkelnem, csinálnom, és hinnem abban, ami én vagyok igazán.

Elkezdtem írni, a blog oldalamnak is ismét neki ültem. Majd rá megszületett a gondolat, hogy tudom, van valahol. Ő a társam. A lelki társam, valamerre és keres ő is, úgy éreztem.

Megcsináltam akkor még Shamballa technikával a karkötőjét. Amit, egyszer odaszeretnék adni. Majd tavaly jött a gondolat, hogy átvariálom gumisra, most már tényleg igazán férfi csuklóra terveztem. Kapott pár új ásványt, de akartam valamit, ami összeköt minket. Így került rá a farkas.

Azóta még több álmom lett vele. Már tudom hogyan nézz ki.

Eleinte fekete rövid hajjal álmodtam, sötét szemekkel. Mindig Sötét kéknek éreztem a szemeit, de mikor legelőször végre megláttam 4kba. Tehát teljes valósághűen, csak ültem és mosolyogtam.

A mosolya nem változott, az továbbra is eszméletlen cuki, a legédesebb mosoly, amit valaha láttam. De rám így még sohasem mosolyogtak, ennyire őszintén, és tisztán.

A szemei, mogyoróbarna szemek és úgy tud nézni velük, hogy a lelked legmélyebb bugyrába képes bele látni. Irodista, sokszor megjelent előttem asztal, iroda jellegű szoba. Ezt onnan tudtam biztosra, hogy régen mikor sokat jártam munkát keresni megfordultam ilyen helyeken. Valószínűleg mentor, ezt sugározza magából, olyan 38 körüli lehet, de szakáll nélkül jóval fiatalabb. Tőlem jóval magasabb. Jó, tőlem mindenki magasabb a 160 centimhez képest, ő már óriás. Olyan 190 – 193 –ra saccolnám. És a hangja, annyira megnyugtató, kellemes és mély.

Szóval nem csak az én időm miatt kezdtem el feljárni. Miatta is. Joggal kérdezhetnéd honnan tudom, biztosra jó helyen keresem –e. Nem tudom.

De az álmaimban megfordult már a Corvinon, a Wesselényin szállt le a 4–6 –ról. A Szépművészeti múzeumnál.

Most meg a Deák tér. Anno nem tudtam megadni az esélyét sem, és tudom lehet butaság, de úgy érzem ennyit megérdemlünk. Megérdemeljük legalább a lehetőséget, hogy egymásra találjunk.

Nos, ezért ez az egész. Miatta, és valahányszor felmegyek, viszem magammal a karkötőt. Talán egyszer nem volt velem, mikor full tényleg csak felszaladtam, időm nem jutott rá, hogy esetleg keresgéljem őt. De kellenek az ilyen napok is.

Úgy érzem mindenkinek van egy másik fele, az a bizonyos lelki társ. A párod, az igazi. Nekem ő az.

A barna haja vállig ér, legtöbbször nekem úgy jelent meg most legutóbb, hogy ki volt engedve. De, ha össze van fogva, vagy egy része, és gombócba kötve, akkor tényleg olyan, mint egy lovag. Mivel nem tudom a nevét, álomban ez sajnos sohasem derült ki, így is hívom. Lovagom. És tudom, hogy már nagyon egymás felé tartunk. Érzem.

És amint megtörténik végre a találkozásunk, mindenképp valahogy ezt, veletek is közölni fogom. ^^

Ez a kék karkötő története. 

Megjegyzés: Az embereknek időnként hinni kell valamiben, hogy erőt nyerjenek. Mindenki másban hisz. Én most ebben, hogy a kék karkötőnek lesz gazdája. És egymásra találunk.

De most azt érzem, ő fog engem megtalálni. ^^

Sokat gondolkoztam azon a kérdésen,: - na és hogyan is fogjátok tudni, hogy megtaláltam azt akire várok?

Ha itt lesz, szeretném megóvni majd az ő kilétét. 

Majd egy nap szembejött velem egy fotó egy párról, akik mindenhol ahol megfordultak, kéz a kézben voltak lefotózva. 

Szóval, mivel a karkötőmnek van párja, "nem nem várom el, hogy mindig viselje, én sem hordom, csak ha elmegyek valami olyan helyre. Számomra elég, ha magánál tartja majd. : ) ", ha itt lesz majd lefotózom a mi kezünket is .

Addig meg így fogom jelezni, hogy most nem jött velem szembe. :)