Betegségem miatt elmaradt részek
2024. október 07. írta: Stellina Enna

Betegségem miatt elmaradt részek

Sziasztok!

Tegnap szerettem volna ide is feltölteni, de ez várt csak:

kepernyokep_2024-10-06_192041.png

Sajnos már nem az első alkalom, hogy volt ilyen jelenség hétvégére. Hiába akartam feltölteni, nem engedte, a régi bejegyzéseim sem voltak láthatóak ahogy a képen láthatjátok. 

Kedvesen megkérdeztem a szolgáltatót miért lehet ez a jelenség, de azért elgondolkoztam.

Sajnos ez így nem jó nekem, hogy az olvasóimnak nem tudom hozni az írásaimat. A fent említett jelenég, hétvégente fordult elő, és teljesen megértem, de valahol azért rossz is nekem. Szerettem volna egy helyet, és ez a blog volt a legbiztatóbb, ha feltettem valamit, azonnal megjelent a Kultban ezálltal biztosítva, hogy a többiek lássák, megadva a lehetőséget, hogy esetleg új olvasóim legyenek.

Jelenleg most így a blogspot maradt mint megoldás aminek nem örülök, mert idén három blogom jelentették be ok nélkül semmi olyan nem volt rajta, az egyik inkább nekem volt afféle gyűjtő oldal és telefonos app játékok meg pc játékokkal foglalkozott szóval tényleg nem értem kinek okozott gondot a három blog, de el kellett távolítanom mikor visszakaptam őket, azért, hogy ez ne forduljon elő többet. Most próbáltam beállítani, hogy ne jelentgessék, remélem így marad és nem lesz belőle újra gondom. 

Gondolkozom mi lehetne még. Régen a wordpress.com oldalával ismerkedtem, lehet arra is rá fogok nézni. Most tanácstalan vagyok kicsit. Nagyon szeretek itt lenni, de aggasztó a jelenség is, remélem hamarosan megoldást találnak rá és én is kapok egy választ miért történhetet ez. 

Mindenesetre, azt engedte, hogy belinkeljem, így ott megtaláljátok, meg itt is:

21. fejezet: Történet; 22. fejezet: Újra kezdeni

23. fejezet: Tartalak; 24. fejezet: Labirintus; 25. fejezet: Vörös; 26. fejezet: Könyvek

27. fejezet: Gyengéden; 28. fejezet: Felfedezni; 29. fejezet: Ősz; 30. fejezet: Borzongás;

Utószó

 

 A kialakúlt jelenség miatt most már csak a másik blogon lesznek majd olvashatók a további írásaim, ide meg csak átirányítós linkeléssel fogom betenni a fejezeteket, már ha engedi...

2_kotet.png

A bejegyzés trackback címe:

https://stellinaennadrago.blog.hu/api/trackback/id/tr1018703026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása